Az ujjaimat nem érzem, mert olyan erősen fogom a kormányt. Nem tudom mit teszek, ha Eliának valami baja esik. Hamarabb megérkeztem a helyszínre, mint azt gondoltam. Pillanatok alatt a házban voltam. Semmi hang. Fegyveremet kivettem a zsebemből, majd egyenesen Emelia szobájába mentem, de sehol senki.
- Hol vagy te nyomorék?- suttogtam magamnak.
Választ persze, hogy nem kaptam, gy tovább mentem. Utoljára maradt az én régi szobám. Lassan benyitottam a helyiségbe, majd láttam, ahogy Eliának a szája be van ragasztva, Ed pedig a nyakát csókolgatja, közben küszködik, mert Emelia nagyon mocorog alatta.
- Mássz le a csajomról!- szűrtem ki dühösen a betűket, közben a fegyveremet Ed-re tartottam.
- Sajnálattal látom, hogy még élsz.- mászott le a sírógörcsöt kapott lányról, majd ő is előhúzta a fegyverét.
- Azt hiszed, hogy megtudsz ölni?- nevettem fel.
- Téged nem, de a csajt tutira.- mosolyodott el, mire állkapcsom megfeszült.
Elia szemszöge
Justin azt hiszi, hogy csak viccelek vele. Már teljesen egyedül maradtam. Igaza volt Dacey-nak, amikor azt mondta, hogy az új életem miatt senkim nem lesz. Félek. Lehet, hogy most örökre vége az életemnek?! Bízom, hogy Justin megment. Hallom, ahogy Ed belép a szobába, lassan lép az ágyhoz.
- Szépségem Emelia! Tudod, már az egész házat átkutattam.- Ed hangja szólalt meg. Erősen nyomtam telefont a mellkasomhoz.- csak egy kicsit játszunk egymással.- nevetett fel, majd hirtelen megfogja a lábamat és kihúz az ágy alól.
- Justiiiiin! Kérlek segíts!- sírva sikítottam a telefonba. Csak bízni tudok benne, hogy értem jön.
Még valamit beszélt a telefonba Ed, de jobban elvoltam magammal, hogy kiszabaduljak. Végül az ágyra dobta a telefonomat.
- Szerinted sikerül megmenteni téged?- nyomta száját az enyémnek, mire beleharaptam az ajkába.- Ribanc!- dobott az ágyra.
10 percig szenvedtem Eddel, hogy ne érjen hozzám, de végül megunta, erősen az ágyra dobott, befogta a számat és csókolgatta a nyakamat. Sírtam, mert tudtam, hogy már Justin se segít. Imádkoztam Istenhez, hogy valami segítséget küldjön nekem. Kis idő múlva az ajtó hirtelen kivágódik. Justint pillantottam meg. Szívemről hatalmas szikla zuhant le, de tudtam, hogy itt nagy vita lesz. Egy kis párbeszédet lefolytattak, de annyira nem emlékszek rá, csak Ed utolsó mondatára.
- Téged nem, de a csajt tutira.
Nem tudtam, hogy mit csináljak, Láttam, ahogy Ed felhúzza a felsőjét és megfogja a fegyvert. Nem hagyhatom, hogy megölje Justint! Gyorsan a fiúhoz szaladtam, majd hátulról átöleltem. Hatalmas undort kellett lenyelnem.
- Mi épp elvoltunk foglalva.- nyögtem ki nehezen.
- Látod Bieber.- nevetett Ed, közben elengedte a fegyverét. Justin szemébe fájdalmat véltem felfedezni. Gyorsan kirántottam a fegyvert a fiú nadrágjából, majd Justin mellé szaladtam. Remegő kézzel emeltem én is a pisztolyt Ed-re.
- Tudod, az én szobámba, ahol senki se baszhat az ágyamon, csak én!- még mindig dühös volt.
- Ribanc!- sziszegte halkan fogai között a támadom.
Justin eldobta a fegyvert, majd behúzott Ed-nek. Persze a másik fiú se hagyta magát, szóval egy hatalmas verekedés történt a szobában.
- Justin. Kérlek.- próbáltam elhúzni, de nem nagy sikerrel.- Értem ne csináld ezt.- csuklott el a hangszálam.
- Takarodj innen! Ne is gyere vissza- lökte ki az ajtón Ed-et.
- Még találkozunk Bieber!- törölte le a vért a szájáról, majd rám kacsintott.
- Köszönöm.- suttogtam halkan. A lábaim nehéz súlyt viseltek. Legszívesebben összerogynánk, de nem tehetem, mert erősnek kell maradnom.
- Tudod.- lépett közelebb Justin.- Nem érted nem vertem meg.- fogta meg a kezemet, szép lassan kivette a fegyvert.- De ezt nagyon jól tudod, hogy magadnak köszönheted. Sokszor figyelmeztettelek, hogy ez lesz, de a barátnőid is, csak te leszartál mindenkit, mert csak élni akartál. Bulizni, inni, jól érezni magad, de teljesen elveszítettél mindenkit, aki számított neked valamit.- hangja undort, utálatot tartalmazott.
- Tudom Justi.- hunytam le a szemeimet.- Már tudom, hogy mivel jár ez az egész, de...
- De?- várt egy kicsit, de még én se tudtam a választ.- De nem fogod abbahagyni a bulizást, igaz?- nevetett fel keserűen.
- Kérlek, ne most. Enyhe sokkot kaptam, hisz majdnem megerőszakoltak, fegyvert fogtam a kezembe, ami....
- Értem.- sóhajtott egy nagyot.
- Miért mentettél meg, hisz azt mondtad, hogy nem érdekellek.- néztem fel rá
- Mert nem engedem, hogy bárki hozzád érjen.- ölelt meg.- Nem gondoltam komolyan. Nem hagylak egyedül. Ígérem.
- Hiányoztál.- szorosra fogtam a derekát, hogy véletlen.- Ígérd meg, hogy segítesz rajtam.
- Esküszöm, hogy minden lépésedet követni fogom.- puszilta meg a homlokomat, mire egy apró könnycsepp lehullt a szememből.
Justin felemelte a fejemet, majd mélyen a szemembe nézett, közben a vízcseppet is letörölte a puha bőrömről. Lágyan megsimogatta az arcomat, mire elmosolyodtam. Arcom minden pontját végignézte, majd ajkai lassan közeledtek az enyémekhez. Mielőtt elérték volna egymást ajkaink megállt.
- Remélem mindenki tisztában van vele, hogy az én csajomhoz senki sem érhet.- suttogta érzékien a számba.
- Remélem is, hogy a csajod vagyok.- mosolyodtam el, majd számat az ővére helyeztem, ami illeszkedett egymáshoz, majd lassan mozgott ajkai az enyémeken. Nyelvét óvatosan átdugta az enyémen, lassan megtalálta az enyémet is. Nyelve forró volt, mint a tűz parázs. Ezt mondanám első csóknak, mert éreztem én is azt az elmondhatatlan örömöt, amikor valakivel ez történik.
- Mostantól meg kell tanulni harcolnod, mert a barátnőm vagy.- mondta a szemembe nézve.

Sziasztok!
Hú, a rész kicsit nehezen született meg sajnos, de hamarosan itt a szünet, majd akkor többet tudok írni. Tudjátok nekem a sulivégéig szombaton mindig kell mennem, ezért nincsenek részek pénteken, meg most ezen a héten mindennap írunk, amire tanulni kell. Na meg itt a jó idő, szinte sose vagyok itthon. Remélem megértitek a helyzetemet. :)
De a rész sikeresen megszületett! Remélem tetszett nektek. Innentől lesznek izgalmak! ;) Igyekszek nem ilyen rövidre írni a részeket. :D A komikat most is nagyon köszönöm! Édik vagytok! *.* <3
Puszi: Enchil!
OMG de cuki Justin nagyoon jóó lett a rész :))) KŐVII :))
VálaszTörlésNagyon jó lett. SIESS!!! <33
VálaszTörlésHééj csajszi:D Hosszú,nagyon hosszú kihagyás után én is időt tudtam szánni,hogy megjegyzést írjak.Lehet,hogy eddig nem kommiztam minden részhez,de biztosíthatlak,hogy nyommal követtem az eseményeket.
VálaszTörlésAz előző résznél szinte a hajamat téptem,amikor szegény csaj segítséget kér Justintól,de az azt hiszi,hogy csak szívassa -_-.......Ez mégis milyen viselkedés fiatalember? :D
De aztán jött a várva várt rész,és addig még a hajszálaim is megmaradtakxD Szerencséd van!!:D:D: Te lettél volna a hibásxDxD
És akkor minden újra,ismét stimmel...Justin a hős,Justin a lovag,Justin az ász:D:D::D
Áááááááááá(bocs DrinJus,de ezt muszáj volt)!!xDxD
És akkor most Justin Eli csaja *_*....dehogyis teh..csak itt teszem az eszem xDxD:D:D:D:
Végre együtt vannak baszki,de van egy olyan érzésem,egy hangocska azt súgja,hogy itt még lesznek bajok,balhék,és még ne nyugodjunk meg,mert az élet nem fenékig tejföl....és ez sajnos a való életben is így van:)
De a lényeg a lényeg....együtt vannak,és igen Eli meg kell tanuljon harcolni......erről eszembe jutott a box kesztyű xDxDxDxD
Ki van készítve,és,ha kell,akkor szólj a kis csajnak(Eli) mert kölcsön adom!!! :D:D::D
Nos nem rizsázok többet...jó lett a rész,mint mindig,már nagyon várom az elkövetkezendőket,szóval szedd össze a billentyűdet drágaság:D:)
Pusziiiiiiiii:) xoxo