Lehet már órák vagy percek teltek el, nem tudom, mert csak vezetek a nagy semmibe. Nem tehettem meg, amit kér tőlem, hisz ez lehetetlen dolog számomra, de muszáj. Erős vagyok, az élet megtanította nekem, hogyan zárjam ki az érzelmeimet, szóval sikerülni fog! Rácsaptam a kormányra, majd nagy mosoly hagyta el a szám, hisz ő is követett el olyan dolgokat, amik nekem szarul estek, szóval menni fog. Hatalmas fordulatot vettem a kocsimmal, hogy még a kereke nyoma is megmaradt. Siettem a régi barátaimhoz, hisz tudom, hogy ilyenkor mindig ott van Dante.
Nem kellett sok idő, s már a kocsim megállt, amiből büszkén szálltam ki, majd becsaptam magam mögött. Mindenki tekintette rám szegeződőt, akik az utcán voltak, hisz én nem szoktam erre a területre jönni. Mosolyogva néztem mindenkire a szemüvegem mögött, majd lassú léptekkel sétáltam az épülethez, de a bejárat előtt egy hang ütötte meg a fülem.
- Mit keresel itt, Justin?- megfordultam, majd szemüvegemet lentebb tolva néztem meg az illetőt.
- Kussolj, Simon!- vigyorogva kacsintottam rá.
- Menj innen a faszba! Már elég bajt és csalódást okoztál ennek a bandának, akik annyit segítettek rajtad, sőt még a szarból is kihúztuk a segged, de neked ez a hála, hogy egy beképzelt, nagymenő stílusban ide tolod a pofád?- szívemet egy érzés járta át, ami azt jelenti, hogy igaza van. Mosolyomat továbbra is tartottam, mert nem akarom előtte mutatni, hogy szarul ért amit mondott, mert igaza van, de az az idő már rég volt.
Kuncogtam, majd tovább siettem az épületbe. Ismerős érzés kapott el, ahogy beléptem ebbe az épületbe. Minden részét ismerem. Nem változott sok mindent, csak eltűntek a képeim, a közös képeink. Tovább sétáltam egy ajtóhoz, majd kopogás nélkül léptem be, ahol nem az a személy volt, akit én kerestem.
- Drew?- mondtam talán egy kicsit túl nagy örömmel, amit ő is észrevett.
- Justin? Mit keresel itt?- hangja megalázóan csengett felém, ami újra a jelenbe hozott.
- Hol van Dante?- mondtam hidegen, közben az asztalra támaszkodva.
- Mit érdekel az téged? Menj innen, senkinek sem hiányzol.- fújta a füstöt az arcomba.
- Nem érdekel, hogy hiányzok-e vagy sem. Felelj a kérdésemre!- vettem le a szemüvegemet, majd mélyen a szemeibe néztem.
- Szerencséd van, hogy jöttél, mert itt hagytál valamit. Gondoltam rá, hogy kidobom, de szerintem neked ez az album nagy nyomott hagyott a szívedben.- dobta nekem a fotóalbumot.
- Leszarom ezt az albumot! Hol van Dante?- téptem ki szájából a cigit, amit a két ajkai fogtak.
- Kicsit nagy pofád lett, Bieber! Nekünk köszönheted, hogy ilyen jó lettél, szóval ne merészelj így beszélni velem.- fogta meg a pólóm, majd erősen a falnak nyomott.
- Legalább nekem van mire felvágnom.- nevettem az arcára, majd könnyedén löktem el magamtól.- hol van Dante?- tettem fel újra a kérdést.
- Pár hónapra elutazott.- nyögte ki végre az engem érdekelt mondatott.
Megkönnyebbültem, mert legalább nem kell őt megölnöm. Fura érzés járta át a testem, amikor Drew-re pillantottam. Az arca szomorú, megviselt volt. Hiányzom neki.
- Most told ki innen az árulós hátsód.- mondta nyugodtan.
- Szia, Drew.- köszöntem el tőle, akit régen a legjobb barátomnak neveztem, de mostanra már az ellenségem lett. Újra felvettem a boldog arcom, amikor kiléptem az utcára, többen lettek, mint amikor jöttem. Nem értették megjelenésem okát, de majd úgyis kapnak információt.
- Hé, Bieber! - Drew futott ki az ajtón, majd a kocsimhoz jött, amibe kényelmesen elhelyezkedtem.- Ott hagytál valamit!- dobta nekem az albumot.- Nem tudom mit akartál Dante-től, de mi soha nem fogunk újra befogadni. És most menj innen. ne is gyere ide többet.- többiek is beszóltak pár negatív véleményt. Motoromat beindítottam, majd elhúztam erről a helyről, amit régen soha nem áldoztam volna fel semmiért.
Megkönnyebbültem, hogy az áldozatom elutazott az államokba huzamosabb időre. Addig kitalálok valamit. Leparkoltam Emelia házánál, majd fejemet az ülésnek támasztottam. Gondolkodtam, a múlton, hogy nekik köszönhetek mindent, ha ők nem lettek volna, én se lennénk. Sokat tettek értem, de én semmibe vettem. Kinyitottam az albumot, majd lassan kezdtem el lapozgatni. Egy közös kép volt Drew-ről és rólam. Elmosolyodtam, ahogy visszaemlékeztem.
- Drew!- kiabált ki barátom anyukája. Mire mind a ketten beszaladtunk a házba.
- Igen?- mondtuk egyszerre, mire a korosodó nő felnevetett.
- Én neki a szóltam, hisz ő Drew.- simogatta fiának a haját.
- Nekem a második nevem Drew!- mondtam sértődötten.
- Tudom, drágám, de Te Justin vagy, hisz mindenki annak hív.- simogatta meg az arcom.
- De mi testvérek vagyunk, mert ugyanaz a nevünk. Mondtam nyávogósan az ötéves hangommal. A hölgy csak felnevetett.
Akkor még nem tudtam, hogy ő fog felnevelni engem. Édesanyámról és róla is lapul egy kép a pénztárcámban. Ő volt a második anyám. Hiányzik ő is, de sajnos őt is megölték. most jöttem rá, hogy mekkorát hibáztam, hatalmasat. Szép gondolataimból a sós könnyek rángattak vissza a jelenbe.- Az az idő elmúlt, Justin! Új ember lettél, aki mostanra sokkal erősebb! Durván töröltem le a könnyet arcomról, majd sietve léptem be a házba. Emelia szobájába indultam, de nem aludt ott békésen. Gondolom fürdik. leültem az ágyra, majd könyökömet a térdemre helyeztem és beletúrtam a hajamba.
Vele is szőrnyű dolgot tettem. Remélem nem csak az álmosság beszélt belőle. Beszélnem kell vele, hogy megbizonyosodjak. Az agyam mindenen kattogott. Egyszer Elian, majd a régi barátaimon, de egy bársonyos hang megfosztott ettől a kíntól.
- Minden rendben?- állt az ajtóban. Felálltam, majd rögtön magamhoz szorítottam.
- Annyira sajnálom, amit tettem.- legszívesebben utat engednénk a könnyeimnek, de erősnek kell maradnom, hisz nem egy pávának neveltek engem.
- Egy kicsit megijedtem, de nincs semmi baj.- nézett a szemembe.- Remélem nem fogsz több ilyet csinálni, de elérted, hogy ne járjak többet buliba.- kuncogott fel.
- Ennek igazán örülök.- pusziltam a homlokára.
- Esetleg valami baj van?- nézett csillogó szemeivel.
- Nem.- vágtam rá egyből.- Csak egy kicsit álmos vagyok. Megyek pihenek.- adtm neki egy gyors puszit, majd el is mentem a szobámba.
Emelia szemszöge
Valami bántja Justint, rosszul esik, hogy nem közli velem, hogy mi nyomja a szívét. Valami történt, míg én aludtam. Valakivel történhetett valami. Vagy csak spontán a gyógyszernek a hatása.
Többet nem is foglalkoztam ezzel a témával, mert biztos, hogy a kis drogoska miatt ilyen. Hajamat megszárítottam, felöltöztem, majd valami értelmes élelem után kerestem, de nem sok minden volt a hűtőbe. Bögrében található pénzt kivettem, majd eltettem egy szatyrot. Szerencse a bolt 5 percre van, így hamar oda értem, kihúztam egy kosarat és indultam tovább. Azon gondolkodtam, hogy anya mit főzőt, amikor Justinnak akart jó benyomást tenni. Sétáltam a sorok között, amikor megláttam a hosszú tésztát, innen beugrott, hogy spagetti. Szépen sorjában beletettem a kosaramba a szükséges dolgokat. Vettem még gyümölcsöt, üdítőt, de sajnos bort még nem tudok venni, mert nem töltöttem be azt a bizonyos korosztályt.
Kifelé tartottam az üzletből, amikor valaki belém jött a kosarával.
- Nagyon sajnálom. Nem akartam.- mentegetőzőt egy húszas éveiben járó srác. Nálam jóval magasabb, teste szépen ki volt dolgozva, haja felfelé állt, mint a legtöbb srácnak. Szép sötétbarna haja csillogott a napfényben.
- Semmi baj.- kuncogtam fel.- Én se figyeltem.- egy szerény mosoly jelent meg az arcomon.
- Én vagyok a hibás, mert beleolvadtam a telefonomba. Egyébként, Alian.- vette le a fekete napszemüveget.
- Emelia.- nyújtottam a kezemet, majd kaptam egy puszit a kézfejemre, közben rossz fiús mosoly jelent meg az arcán.
- Esetleg vigyelek haza? Legalább nem kell fáradnod ezzel a sok cuccal.
- Nem köszönöm, itt lakok nem messze. De azért köszi.- mosolyogtam rá.
- Rendben, ahogy gondolod.- viszonozta a mosolyom.
- Akkor én megyek is. Szia Alian.- intettem neki, majd elsiettem a helyszínről. Nagyon helyes srác, de azért nem ismerem annyira, hogy csak úgy beszálljak a kocsijába.
Justin szemszöge
Szerencsére a drog hatása nem hatott rám, mondhatni, hogy már semleges számomra, hisz elég sokszor vettem be ezt a vackot. Nagyából túltettem magam a dolgokon. Hallottam, amikor Emelia elhagyta a házat, nem tudom merre ment, de most annyira nem is foglalkoztat. Inkább veszek egy nyugtató fürdőt.
20 percig áztattam magam, majd simán derekamra tekertem egy törölközött.
Ágyon már tombolt a telefonom, ami azt jelenti, hogy valaki hív. Unottan sétáltam a készülékhez, amin Alian neve állt. Idegesen vettem fel a készüléket.
- Igen?- próbáltam nyugodt maradni.
- Elintézted?- kérdezte boldogon.
Most mit mondjak neki? ha az igazat mondom, akkor utána küld, de ha hazudok neki, akkor egyszer kiderül, s engem megöl. Az agyam két választási lehetőségen cikázott, végül a szívemre hallgattam.
- Igen.- mondtam halkan.
- Tudom, hogy nehéz volt számodra ezt megtenni, ezért is büszke vagyok rád, Bieber. Te lettél a csapat vezető. Szerencsére eltűnt a terepről Dante, így simán menni fog a dolog.- hangja boldogan csengett.
- Akkor most megyek, csá!- telefonomat ledobtam az ágyra majd idegesen túrtam a hajamba. Levertem, ami a polcomon volt, nem érdekelt semmi. Muszáj lenyugodnom. Kell nekem valaki, akivel le tudok feküdni, mert Emelia biztosan nem fog velem ágyba bújni, meg nekem most egy durva szex kell.
- Megjöttem!- kiabálta az a lány, aki a gondolataimban járt nem rég. Lesétáltam a lépcsőn, majd egy puszit nyomtam a szájára.
- A kedvencedet csinálom.- harapott ajkába.
- Spagetti?- mosolyodtam el
- Aham, segítesz?- tette le a szatyrokat.
- Most nem lehet, mert találkozom van.- de sietek vissza.
- Apuddal?
-Am.. Igen.- mosolyogtam el kínosan
- Rendben, siess vissza.
Felsiettem a szobámba, elkészültem, majd el is indultam. Apával se beszéltem a vitánk óta, de nem is érdekel. felkerestem Ninát, akivel mindig levezettem a feszültséget. Remélem van rám ideje, mert nem csak egyszer akarom kielégíteni magam.
Emelia szemszöge
Már 2 órája, hogy Justin elment. Szépen meg is terítettem, kicsit elszomorodtam, de megértem, hisz csak az apja. Készültem elpakolni, de a csengő megzavart. Életkedv nélkül nyitottam ki az ajtót, majd egy nem várt személy volt a küszöböm előtt.
- Alian.- nagy mosoly terült el az arcomon.

Sziasztok!
Igen, végre megint itt van a rész. nagyon szépen köszönöm a komikat, aranyosak vagytok. :) De szomorúan vettem észre, hogy a Love is not a crime-s blogomba, nem kaptam komikat. :/ Nem tudom mi a baj, de lehet, hogy azt befejezem, nem tudom. Úgy érzem, hogy kicsit lement az írói "képességem", de remélem azért ide érkeznek komik. :) Köszönöm. :)
Puszi:Enchil
Áááá,de jó lett!Ezt a részt is imádom!Az írói képességeddel SEMMI gond.Nyugodj meg.Abba is pár percen belül küldöm a komit!Siess a következő résszel! <3 : )
VálaszTörlésNagyon örülök neki, hogy tetszik! :) Köszönöm szépen, aranyos vagy! :) SIETEK VELE!<3:)
TörlésSzia á már úgy vártam a részt hogy a körmömet rágtam olyan jó és nem ment le az írói képeséged mert nagyon jó vagy és imádom a blogod ha lehetne csillagot adni én akkor 1milliárdat adnék te vagy a legjobb
VálaszTörlésRemélem azért az összes körmöd megmaradt! :D Köszönöm szépen, ez sokat jelent nekem! :) *.* Köszönömmm! Örülök neki, hogy így gondolod! :)
TörlésWáááh *-* IMÁDOM nagyon jo lett
VálaszTörlésörülök, neki! :D *.*
TörlésDe megőrültél?!! Kinyírlak, ha abbahagyod a másik blogodat. Komolyan mondom.. Nehogy már! Persze, befejeznéd azzal, hogy *2 év múlva* az apám eltűnt a felszínről, Justinnal boldogan élek, és a többi szokásos befejezés. Pedig tudjuk hogy Justin se ártalmatlan lélek, és hogy most az apja is feltűnt. Ebből még sok minden lehet. !!!
VálaszTörlésErre a részre, meg a blogra meg annyit mondok, hogy tele van meglepetésekkel és rejtélyekkel. Ahogy olvasom lejjebb, tovább mindig van egy újabb dolog, ami miatt -o- alakot vesz fel a szám. Most meg Justin megy kufircolni?? Kurva jó fej, mondhatom. Jó, azért megértem.. nagyon szar lehet neki. :// De miért nem bízik Emeliában?? Miért nem ül le vele beszélgetni. És ez az Alian, aki a csajszika közelébe fog kerülni. Ujujj, eszembe jutott valami. :DDD És tuti lesz belőle eléggé jelentőségteljes történés, főleg ha Justin továbbra is makacs marad, és maga akarja megoldani a problémáit. Hááát, ebből még nagyon-nagyon nagy baj lesz. :o :DDDDD Siess a kövivel! :DDD
Ajajj, azért még szeretnénk élni. :D Hát.. nem épp így gondoltam, de van benne valami. :) Örülök neki, hogy mindig sikerül újat belecsempézni. :) Igen, ez a Justin nem lesz olyan, mint ahogy eddig mindenki gondolja :D Húú, azt el se tudod képzelni, hogy milyen nagy jelentősége van, Alien-nek :D Lesznek még itt bajok. :) Sietek vele! :)
TörlésSok blogot láttam már! de ez a kedvencem ;) így tovább <3
VálaszTörlésÖrülök neki, hogy sok blog közül ez a kedvenced. :) Köszönöm!<3:)
TörlésSzia:)
VálaszTörlésBorzasztóan restellem magam,amiért eddig nem jelentkeztem nálad,de sajnos az utóbbi időben csak éppen részek írására volt időm és arra,hogy eltudjam olvasni a te és mások blogaiban hozott új részt:)
De most megint itt vagyok.Már terveztem,sőt elhatároztam magamban,hogy írok megjegyzést,hiszen furdalt a lelki ismeret,amiért eddig nem tettem és az még rá tett egy lapáttal,hogy te is kommiztál hozzám,amit nagyon szépen köszönök xoxo:D:)
A rész,mint már a többiek is mondták,nagyon jóra sikeredett:)
Egyre kíváncsibb és kíváncsibb vagyok,hogy,hogy fog ez az egész gy elsülni.
Szóval Justin ki kellene nyírja Dantét,sőt azt hazudta,hogy már meg is tette.Fogadok akármennyibe,hogy ebből még óriási bonyodalmak lesznek.
Megértem,hogy Justin feszült volt meg minden...DE ne hogy már ezért félre kúrjon!!xDxD Bocs a szóért xD
A kis srácnak mennyi esze van..és kemény,sőt durva sexet akar XD jajj jajj....van egy olyan érzésem,hogy elő kell majd venni a box kesztyűketxD
És akkor ott van Alian:O Te Atya Ég!!!:OO:O Ez már mekkora pech,hogy Emi pont vele találkozik.Jajjj kitudja,hogy még mit lesznek ott:O Alian belezúg Emibe?..jajj az olyan izgi lennek:D:D:DD:
És még annyit szeretnék,hogy egyáltalán nem veled van baj,te még mindig ugyan olyan csodásan írsz,mint mindig:) Jussanak eszedbe azok a szavak,amiket nekem is mondtál: az emberek most nyaralnak,de hidd el,hogy ez csak amiatt van,hogy nyár van,így mindenki próbálja élvezni ezt a csodás időszakot.És abba ne merd hagyni a blogot,mert kicsinállak! xDxD Imádom azt a blogot,és amint megint időm engedi,oda is írok neked egy megjegyzést!:)
Siess a következő résszel,puszi! xoxo
Sziaa csajops! És tényleg kihagytalak :$ Úh, nagyon sajnálom :$$ Hát itt majd itt szépek lesztek a dolgok, hidd el :D Tudod, hogy milyen a kis Justinkánk :DDD Köszönöm szépen! *.* Annyira aranyos vagy! puszi<3:)
Törléshttp://tiltottszerelemjb.blogspot.hu/2013/07/sziasztok.html#comment-form - nézzetek be hozzám is egy nem mindennapi történet.
VálaszTörléshúú, egy kicsit sok rész van, de igyekszem hamar elolvasni és komizni.
Törlésszija:) először s:d imádom a blogodat:D mikor lesz kövi?:D
VálaszTörlésmásodszor:) kitennéd az enyémet is? ma írtam az 1.részt és sokat jelentene nekem ha kiennéd.:) ügyes vagy:)http://longstorywithjustinandanne.blogger.hu/ :)
Szia!:)
TörlésÖrülök neki, hogy imádod! :)A következő résznél kiteszem, rendben? :) Köszönöm szépen. :)
Nagyon joo..mar varom a kovit..;)
VálaszTörlés