22. Emlékek

Még a nevét se tudom ennek a fiúnak, semmit nem tudok róla, de ő annál többet rólam, hisz amikor megfogadtuk, hogy mindennap egy kérdést teszünk fel, akkor én véletlenül mindig előttem, de ő rendezte úgy, annyit megtudtam róla, hogy a szülei elváltak és azért költöztek ide, mintha szándékosan nem akarna velem megosztani semmit, de az is lehet, hogy idő kell neki, mire valakinek megnyílik, ami ebben az eltorzult világban teljesen megérthető, mert manapság még a legjobb barátnőkbe se lehet megbízni. Halkan nyitottam ki az ajtót, hogy apának ne tűnjön fel.

- Szia kincsem!- lépet ki a konyhából, kezét törölve.- ki van virulva az arcod, esetleg történt valami?- húzta fel a bal szemöldökét.
- Csak jó napom volt az iskolába?- mondtam neki mosolyogva.
- Mindent láttak a barna szemeim.- kuncogott fel.
- Mi mindent?- arcomról lefagyott a mosoly, amikor ezt meghallottam tőle.
- Mindent, mindet.- lépet be a konyhába, én pedig őt követve.
- Apa, tinédzser vagyok!- csattantam fel- Szerintem nincs benne semmi, ha csókolózok egy fiúval!- vágtam magamat dühösen a székbe.
- Csókolóztál egy fiúval?- lepődött meg, majd elnevette magát.- na, nem is kell kihúznom belőled, elmondod magadtól is.- mondta szórakozottan
- Akkor nem is láttál semmit?- lepődtem meg.
- Nem, csak kíváncsi voltam, csak úgy rendeztem meg, hogy magadtól elmond.
- Apa!- hangom hisztérikus lett.
- Azta, milyen zseni egy ősöd van- vakarta meg a fejét.
- Jól van!- vágtam hozzá egy konyharuhát, mire ő felnevetett.
- Tudod, hogy nincs semmi bajom, hogy barátod van, de ha már úgy látom, hogy brutális a helyzet, akkor közbeszólok, de addig engedem.- mondta komolyabban
- Csak elcsattant egy csók, nem a barátom és nem is lesz, mert egy ideig szingliként szeretnék élni.
- De az se se mindig jó, hisz az e.. - nem fogom hagyni, hogy most itt elmondja az egész tinédzser történetet, amibe a sex is beletartozik.
- Inkább csinálj nekem egy kakaót!- vágtam hozzá egy másik konyharuhát.
- Jól van, értettem- tette fel a kezet védekezés képen.
- Örülök, hogy ide jöttem, sokkal jobban érzem magam, mert itt kapok törődést, nem kell dolgozni.- kuncogtam fel.
- Értem kicsim, nekem is jobb, hogy itt vagy, mert nem olyan üres ez a nagy ház. Nagyon hiányoztál is!- ölelt magához, mire én is így tettem.- Na elég a nyálazásból, mert nincs kedvem padlót törölni- mondta nevetve- itt a kért itala, hölgyem.
- Köszönöm apuci!- adtam puszit az arcára, majd a szobámba battyogtam a forró kakaómmal. Ágyamon foglaltam helyet, bekapcsoltam a laptopom és elkezdtem nézni a Vámpírnaplók 5. évadját, kicsit lemaradtam, de most bepótolom. 10 percnél járhatott, amikor telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett. Megnéztem, hogy ki az illető, de ismeretlen volt kiírva.
- Igen?- kérdeztem hivatalos hangon.
- Nézz ki az ablakon.- mondta egy tompa hang, lemásztam az ágyamról, majd függönyt elhúzva kinéztem az átlátszó üvegen, motoroskám volt ott.
- Mit keresel itt?- kérdeztem nagy örömmel a hangomban.
- Ha lejössz elmondom.- hangjából ítélve mosolygott.
- Nem lehet, mert egy 3 fejű sárkány van a szobám előtt és nem engedi, hogy kitegyem lábam a házból.- mondta szomorúan.
- A te 3 fejű sárkányod a szobádban alszik.- nevetett fel.
- Jól van, akkor gyere az ablakom alá.
- Miért?- kérdezte értetlenül.
- Mert leugrok, te pedig elkapsz.- közöltem vele a tervemet.
- És ha nem kaplak el?
- Akkor sikítani fogom, mire apum felkel, amit te se szeretnél.- mondtam szórakozottan.
- Jól van, de ha esetleg kezem olyan helyre téved, akkor nem vállalok felelősséget.
- Gyere ide!- parancsoltam rá, mire ő leszállt a motorról és az ablakom alá sétált.- Akkor most leteszem a telefont. és kimászok az ablakon, te pedig elkapsz, oké?- kérdeztem félve.
- Teljesen világos- mondta komolyan, végül telefonunkat eltettük zsebünkbe. Kinyitottam az ablakot, s megnéztem, hogy milyen távolságra van a föld és én, olyan sok nincs. Megfordultam, majd elsőnek lábaimat tettem ki, végül pedig a párkányba kapaszkodtam kezeimmel.- Na, ugorj!- mondta bátorítva engem, így is tettem. Szemeimet becsuktam és elengedtem, amit eddig fogtam, kicsit meghorzsoltam a könyököm esés alatt, de a srác karjaiba érkeztem, félve nyitottam ki szemhéjam, mert a végtagjaim remegtek.
- Elkaptál- jelentettem ki remegő hangon.
- Igen.- tett le a földre.
- Tök izgalmas volt, még mindig remegnek lábaim, kezeim.- mondtam nevetve, mire ő fejét csóválva kuncogott.
- Ha nem kaplak el, akkor kevésbé lett volna izgalmas, mert apud megjelenik, én pedig elsuhantam volna a motorommal.
- De rendes vagy!- ütöttem vállába.- Mi járatban a Wonderful földön?- kérdeztem hangomat elmélyítve.
- Én, Lord Drew, jöttem megmenteni a fogságban tartott gyönyörű hercegnőt!
- Drew a neved?- kerekedtek el a szemeim.
- Utálom ezt  nevet, mert anyámnak volt egy élettársa, akinek az 1 éves gyerekét Justin Drew Bieber-nek nevezte, anyám persze annak a fickónak a kedvében akart járni, így lettem Drew.- mondta dühösen.
- Is-ismered Justin?- lepődtem meg, majd leültem a motorra, mert ez sokként ért.
- Sajnos, 15 éves koromig velünk éltek, de a rendőrök kétnaponta jártak hozzánk, mert a Bieberek mindig bajba kerültek, de ez még semmi a többihez képest.- hanga tele volt megvetéssel, nem szerethette Justinékat.
- Miért, mi történt még?- kérdeztem lágy hangon.
- Nem szeretnék róla beszélni.- mondta keményen.
- Rendben, megértelek.- mosolyodtam el, majd végig simítottam a felkarján.
- Te honnan ismered?- ült le mellém.
- Velünk éltek, de nálunk már óvatosabbak voltak, hisz én nem tudtam, hogy nekik ilyen ügyeik vannak, de később kiderült, szóval inkább apumhoz költöztem, mert anyum és Jason szakítottak, persze édesanyám a munkába menekült, én pedig magamat neveltem.- rántottam meg a vállam, majd alsó ajkamba haraptam, hogy könnyeim ne kukucskáljanak ki a szemeimből, közben oldalra néztem.
- De szerencsére vége.- ölelt magához, ami igazán jól esett tőle, megsimogatta a hajamat, hogy ezzel is nyugtasson.- Van kedved motorozni?- terelte el a figyelmem.
- Persze.- bal lábamat átlendítettem a jármű másik oldalára, így a fiú mögött ültem, majd derekát szorosan átöleltem, hogy véletlenül se zuhanjak le a motorról.
- Felkészültél?- pillantott hátra a sisakjába.
- Teljesen.- mosolyogtam rá, mire ő elindította a fekete szépséget.

Elsőnek lassan haladtunk, majd egyre gyorsabban, de nem annyira gyorsan, hogy a szemem kiessen helyéről a hatalmas széltől, inkább lassú gyorsan, hisz rajtam nem volt sisak, de nagyon is élveztem ezt a tempót. Hosszú hajamat csak úgy simogatta a szél, annyira jó érzés, mintha az ember felszabadulna. Kezeimet elengedtem Drew derekáról, majd úgy csináltam, mint az angyalok. Széttártam karomat, fejemet hátra hajtottam, élveztem ahogy a hajamba kap a szél és felrepít.
- Emelia, kapastkodj, mert le fogsz esni!- mondta dühösen a vezető.
- Nem fogok!- nevettem fel.
- De igen is le fogsz, tedd vissza a kezed!- mondta idegesen.
- Drew ideges? Csak nem féltesz?- kérdeztem nevetve, mire kezeimet visszahelyeztem a testrészére.
- Köszönöm!- mondta bunkók.

Már sokkal lassabban mentünk, mint ezelőtt, tuti, hogy most haragszik rám a haverom, de nem érdekel, legalább most az egyszer jól éreztem magamat, de erre ő ezt csinálja. Csak arra leszek figyelmes, hogy megérkeztünk, dühösen szálltam le a járgányról, lábaim pedig befelé vezettek.

- Még te vagy megsértődve?- tartotta szét karjait, ezzel jelezve, hogy nem érti.
- Szerinted?- húztam fel szemöldököm.
- Inkább hálás lehetnél nekem, de tudod mit?
- Mit?- kérdeztem flegmán.
- Mostantól nem ülhetsz fel a motoromra, sőt nem is foglak elvinni a suliba se.- mondta a tényeket.
- Érdekel?- néztem rá bunkón.
- Szerinted engem?- kérdezte nevetve, mire egy kicsit felhúztam magam.
- Felejtsük el egymást, csá!- beintettem neki, majd magam után becsaptam az ajtót, végül a szobámba mentem.

Nem tudom, hogy mit képzel magáról ez a gyerek, mit is vártam, ő is egy tahó, mint az összes fiú. Idegesen mászkáltam a szobámba, feleslegesen húzom fel magam Drew-en, hisz nem is ismerem, de azért rosszul esett, hogy csalódtam benne, hisz olyan jól elvoltunk, nem tudom mi lehet az oka. Idegesen pakoltam cuccaimat, közben mindent elejtettem, mintha a gravitáció is ellenem játszana. Mérgemben felkiabáltam, amikor az agyag szobrom újra a lábamra esett, mire én a tárgyat földhöz vágtam, ami darabokra hullott szanaszét a padlón. Lerogytam a földre, arcomat tenyereimbe fektettem és elindult egy könnycsepp, amit már lassabban több is követte, utána már egyre gyorsabban. Nem tudom miért sírok, a tárgy miatt, amit még 13 évesen készítettem saját kezűleg, amikor még azt hittem, hogy az élet színes és világ egy tündérmese. Lehet Drew miatt sírok, de az is lehet, hogy Justin miatt, esetleg mind a három dolog. Hisz a sellőm már nem fog újra díszelegni az asztalomon, a haverom nem fog könyörögve az ajtóm előtt állni, szerelmem pedig elfelejtett, de én még őt nem. Letöröltem sós könnyeimet, utána az agyag darabkákat szedtem össze, mire édesapám nyit be, legjobbkor, semmi hangulatom most a társasághoz.

- Hát te?- nézett egy nagyot, amikor a földön négykézláb látott meg.
- Szerinted?- kérdeztem egy kicsit bunkón.
- Mi történt?- dőlt az ajtófélfának
- Semmi!- mondtam dühösen.
- Akkor nem törted volna el a kedvenc sellőd.
- Csak annyi az egész, hogy minden pasi ugyanolyan, egyszerűen nem képesek időt szánni, hogy megértsék néha a nőket is.- álltam fel idegesen, úgy mondtam neki, mintha ő lenne a hibás, de közel se.
- Anyád is ugyanezt mondta, amikor utoljára találkoztunk.- mondta halkabban.
- Sajnálom apa, de most egyszerűen nem vágyom senki társaságára. Most ezt komolyan anya mondta?- forgattam meg a szemeim- Ő tett valamit azért, hogy a kapcsolatotok fent maradjon, mert szerintem semmit, neki mindig csak a munka, munka, munka. Egyszerűen az agyában ez van. Ott neki kellett volna téged megértenie.- dobtam ki a szemetet.
- Látod, ő ezt nem tudta felfogni, amit most elmondtál, hidd el, hogy nem mindig a férfiak a hibásak.- arra lettem figyelmes, hogy a gondolataim közt hagy, ezzel az volt a célja, hogy most jobban törjem magam, lehet én vagyok hibás Justinnál és Drewnél is? Megugrottam, ahogy telefonom csipogni kezdett, ami akkor jelez, ha sms-t kapok.

Ismeretlen feladó
 Megváltoztam, hiányzol!

Erre a napra elég volt ennyi rejtély, miért most jön minden egyszerre, legalább 1 hónapot várhatott volna ez az sms. Sok mindenki küldhette, hisz csalódtam pár emberbe, de az is benne van a pakliban, hogy valaki félre küldte, mert mindenkinek tudom a telefonszámát, akivel szoros kapcsolatot ápoltam. Drew tuti, hogy nem lehet, mert nem csinált semmit. Nem is szenteltem több időt erre a két szóra, inkább összepakoltam a cuccomat holnapra.

Másnap

Egyszerűen 30 perc alatt csináltam meg a sminkem, ami csak egy szempillaspirálból áll, persze, hogy lekéstem a buszt is, apa meg munkába van, szóval elviszem a kocsiját. Remegő kézzel turkáltam apa fiókjába, hisz nem szép dolog mások holmija közt turkálni, mert nem szeretnék semmi személyes dolog megtalálni, de a kulcsi sikeresen az ujjaimba akadt. Másodperceken belül a fekete kocsiba ültem, betette a kocsikulcsot a helyére, innentől csak Justin tanítására és a játékokban tanult dolgokra vagyok utalva.
Lassabban mentem, mint egy biciklis, de muszáj volt, ha nem akartam balesetet szenvedni, persze pár ember elmondott rám egy imát, de nem foglalkoztam vele, inkább agyam azon kattogott, hogy a rendőr ne kapjon el és a suliból ne késsek, mert akkor cseszhetem, hisz jön a büntető dogi, ami tuti, hogy egyes lenne. A suli parkolóba készülök tolatni, amikor egy örült behajt előttem a sárga spor kocsijával, persze szívem ritmusa felbomlott, így gyorsabban vert. Hátulról olyan haja volt a srácnak, mint Justinnak, de biztos, hogy a képzeletem játszadozik, mert a pár napban többet gondolok rá, mint az kéne. Magamba a gyereket elküldtem az Isten mögé, még ha hasonlít is Justinra, ilyet nem csinálhat. Majd kereshettem egy másik parkolót, amit hamar meg is találtam, majd gyorsan bezártam a kocsiajtaját, majd sprinteltem a terembe, szerencsére pont utánam ért be a tanár, csak van Isten a Földön.
Matematika óra, a diákok kedvenc tantárgya, legszívesebben fogkefével sikálnám a csempét, minthogy matekon üljek, de szerencsére az óra fele lesz megtartva, mivel csütörtök és péntek nem kel suliba jönni, így a szünet előtt mindig rövidebbek az órák, szerencsémre. Csak másoltam a tábláról, kinéztem az ablakon, amikor megpillantottam azt a kocsit, amelyik elfoglalta a helyemet Hm, szerintem szünetbe kicsit díszítek a kocsin.

- Emelia!- suttogta valaki erősen a nevemet, mire én a hang irányába fordultam.
- Mi van?- néztem szúrós tekintettel Cole-ra.
- Szünetbe jössz velünk hátra?- húzogatta szemöldökét.
- Nem!- mondtam keményen, majd előre fordultam.
- Miért nem mész?- kérdezte a mellettem ülő vörös színben pompázó Blake.
- Minek menjek?- rántottam meg a vállam, majd a ceruzámmal szórakoztam.
- Jenette iszonyúan féltékeny lenne.- kuncogott fel, mire az íróeszköz megállt a kezembe.
- Nem is rossz ötlet.- pillantottam rá.
- Cole!- suttogtam erőteljesen a nevét, mire ő mosolyogva rám vezette tekintetét.
- Megyek.- haraptam alsó ajkamba, mire ő kuncogott.
- Kié az a sárfa sport autó?- mutattam ki az ablakon, mire barátnőm meg is tekintette.
- Szerinted?- nézett rám unottan, mire én csak egy hülye fejet vágtam.- A híres új diáké, aki előtted jött nem is olyan rég, tudod.
- Igen, tudom ki az, hisz már sokat meséltetek róla, de még egyszer se láttam.
- Komolyan? Előbb-utóbb úgyis látni fogod, hisz a híres Supra cipője, haja az egekbe. Lehetetlen nem felismerni, hisz eléggé kitűnik a tömegből.- forgatta meg szemeit.- Amúgy miért?- tért rá as kocsis témára.
- Elfoglalta a helyemet reggel, hisz eléggé késésben voltam, ő még beállít a buzi kocsijával.- mondtam felháborodottan.- Szünetbe kicsit megakarom színezni a kocsiját, ha érted mire gondolok.- mosolyodtam el.
- Uh, ajánlom a szappant, vajas kenyeret, lekvárt, tea.- mondta nevetve, mire a tanár felénk pillantott.
- Elegem van önökből!- kiabált ránk Mrs. Grint- Az óra elejétől csak beszélgetnek, és maga Wonderful, nem elég, hogy a padtársát zavarja, hanem a mögötte üllő fiút is. Tudja, itt tanulni kell, ha nem tetszik a rendszer, akkor fáradjon vissza a másik iskolájába, esetleg más iskolába.- mondta érzéstelenül a tanárnő.
- Segítséget kértem Blake-től, mert nem tudtam meghúzni a vonalat, mivel nem láttam a táblát, majd elkezdte magyarázni az anyagot, mivel tanárnő szavaival nem értem meg. Cole-tól pedig egy könyvet kértünk, mert nekem és Blak-nek sincs könyve.- mondtam el neki a hihető hazugságomat, mire a tanár felvonta a szemöldökét.
- Igaz Cole és Blake?- nézet rájuk szúró tekintettel.
- Igen, Mrs. Grint- felelte a mögöttem üllő fiút. A tanár csak megfordult és tovább írt a táblára, mögöttem pedig mindenki felkuncogott.

Hosszú kínszenvedés után megszólalt az életmentő csengő. Diákok meg se várták, hogy a tanár befejezze a mondatát, hanem pakolták a cuccaikat, majd indultak a megadott tanterembe, de akadtak olyanok is, akik elsőnek mást úti célt néztek ki maguknak, köztük én is.

- Akkor mehetünk?- lépet mellém Cole.
- Igen, de tulajdonképp miért hívtál, hogy én is menjek?- sétáltunk át az udvaron, az iskola épület felé.
- Avan akarta annyira, de mivel nem találkoztatok, így engem kért meg, hogy hívjalak.
- Hirtelen nem ugrik be, hogy ki az a gyerek?- néztem a fiú csodaszép tenger színben pompázó szemeibe.
- Tudod, magas, fekete, kék szemű, akinek a fülében nagy tágító van, szemöldökébe, szájába piercing van.- mondata közben ábrázolta a gyereket kezével, amin halkan nevettem.
- Howard?- húztam el a jobb szemöldököm.
- Igen, ő!- mondta örömmel a hangjába. -Szavasz!- adott pacsit a 3 srácnak.
- Sziasztok!- intettem fel félénken, nem gondoltam, hogy csak fiúk lesznek.
- Csinos kis hazudó.- kacsintott rám, majd a cigi füstjét az arcomba fújta, mire a többiek fütyültek.
- Parancsolsz?- kérdeztem kedvetlenül.
- Hallottam, hogy milyen jó dumát nyomtál a tanárnak.- nevetett fel.
- Oh, jó tudni, hogy ebben az iskolába ilyen gyorsan terjednek a pletykák.- néztem mélyen a szemébe, álltam az ijesztő tekintetét.
- Felvették videóra, egyébként, ebben a suliban mindenki tud mindent, ezt jól jegyezd meg.- karolt át.
- Oké.- dobtam le karját a vállamról.- De nekem most mennem kell, mert jobb dolgom van, mint ebben a csürhében lógni, kivéve Cole, mert őt bírom.- néztem az említett személyre, majd elsétáltam. Megkerestem Blake-t, hogy adjon teát, majd indultam a parkolóba a sárga járműhöz. Ablakát és motorháztetőjét összekentem vajjal, végül teával sűrítettem, persze sár is került rá, de legalább tudja, hogy nem játszunk az ismeretlennel. Elégedetten sétáltam vissza, mikor valaki elfutott mellettem, szinte majdnem felborultam.

- Milyen óránk lesz?- ültem le a mai padtársam mellé.
- Földrajz.- nézett rám vörös szemeivel Blake, mire én nagyot néztem.
- Neked piros a szemed?- kérdeztem furán, majd elővettem a füzetemet.
- Aham, igaz milyen menő,- nézett rám a rémisztő szempárjával.
- Igen, ettől inkább csak meg rémülnek az emberek, de tényleg menő.- mosolyodtam el kínosan.
- Nagyon rendes vagy.- forgatta meg szórakozottan a szemét.


Jelenleg a padon ülök a 30 perces szünetbe, és a barátnőimmel beszélgetek. Az osztályterem csak úgy zeng a különböző emberi hangoktól, én meg csak értelmetlen dolgokról beszélgetek a körülöttem lévő emberekkel, de nagyon kényelmes a padteteje. Ablakon kitekintve látom a tájat, a levegőt kezdik ellepni a fehér pelyhek, remek esik a hó. Végig nézek az iskola területén, amikor meglátom azt a bizonyos sárga kocsit, amit egy ideig nem fogom elfelejteni, de hogy lehet az, hogy tiszta, hisz senki nem járt arra tudtommal, ezek gondolatok keringtek a fejembe, amikor néma csend lapul a terembe, s mindenki az ajtó felé néz, mire én sietősen leszállok a padról, hisz csak a tanár léphetett be a küszöbön, hogy mindenkit a némaság lepett el.
- Bocsánat tana..- de nem felnőtt volt ott, hanem valaki más. Szívem heves verésbe kezdett, emlékeimből feltörtek a régi dolgok.
- Emelia?- kérdezte halkan a fiú, gondolom ő is meglepődőt, nem csak én.
- Mit keresel itt?- kérdeztem sírást le erőszakolva a torkomon.
- A történetek után ide költöztem. Én is kérdezhetném tőled, de jobban érdekel, hogy mi a francért mocskoltad össze a kocsimat?- mutatott kifelé.
- Hagyjál békén!- mondtam egy kicsit hangosabban.
- Én sajnálom.- lépett közelebb, majd megfogta a kezemet.
- Kérlek szépen, menj el.- hunytam le a szemeimet.
- Jól van, de tudod, hogy én is ebbe a suliba járok? Csoda, hogy eddig kerültük egymást, de majd úgyis beszélünk.- nyomott egy puszi a szám sarkába. Hallottam a tompa lépteit, ami az ajtó felé haladtak, majd el halkultak a cipő hangok.
- Te ismered a világ legklasszabb pasiját?- kiabált Hayden.- És csak így elküldted a francba?- lepődőt meg?- Jártál vele? Bemutatnál neki? Honnan ismered? Hogy ismerted meg?- halmozott el kérdésekkel.
- Kopj már le!- kiabáltam rá, majd kiviharoztam a mosdóba, szinte mindenki engem figyelt. Nem szabad sírnom, hisz eltelt 1 hónap, ha nem több, majd a vörös szemű barátnőm jött utánam.
- Jól vagy?- fogta meg vállam.
- Igen- de egy kicsit feszült is!- ütöttem tenyérrel a csempébe.- inkább menjünk vissza.- indultam el a terembe, ahol leültem a helyemre.

Mivel nem tudok vezetni ezért megkértem Blake-t, hogy vigye nekem haza a kocsit, én pedig busszal megyek. Igazából Drew miatt nem mentem barátnőmmel, hisz mindig itt szokott elhajtani, de helyette Justin haladt el előttem a kocsijával. Kihagytam 2 buszt, hátha itt lesz a motoros barátom, de nem. Lehullt egy könnycsepp, hisz eltaszítottam magamtól, amikor én voltam a hibás, mert ő csak óvni akart engem. Arcomat eláztatták a sós vízek, hisz most megint minden egyszerre jött. Justin, Drew elvesztés, pedig most igazán szükségem lett volna rá, mert ő mindig mosolyt tud csalni a szomorú arcomra. A busz megérkezett, így leszálltam, majd elindultam a végtelennek tűnő utcákon, pedig csak 20 perc az egész. Könnyeim már a földre hullottak, de sikeresen hazaértem, de olyan személy volt a házunk előtt, akik eddig csak a gondolataimban jártak.

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a kometeket. De úgy terveztem, hogy befejezzem ezt és ezt http://hopelovebelievedangerjustinbieber.blogspot.hu/ a blogom, mert egyszerűen úgy érzem, hogy egy sablon sztori, mint a többi. Nem érzem magamat jó írónak, kicsit rosszul is esik, hogy nagy nehezen megírom a részt, majd épp, hogy jön rá 1  komi. Igaz ebben a blogban nem panaszkodhatok, de valamiért úgy érzem, hogy nem vagyok olyan jó, mint az elsős maffiás Justin blogomnál, nem tudom, hogy mi lesz, de köszönöm akik eddig itt voltak.