23. Ismerős

Csak ott álltam, mint egy fa, közben szemeimből nem álltak meg a könnyek, sőt csak jobban folytak kifele. Érzelmekkel voltam körülvéve, boldog voltam, mert Justin itt van a közelembe, de fájtak még a régi dolgok, nem mertem az illetőhöz menni. Egymást néztük, én a sisakját, ő pedig a szememet nézhette, majd lassan megindult felém.

- Emelia- mondta halkan, mire én jobban zokogni kezdtem.
- Sajnálom Drew, nem tudom miért viselkedtem úgy, hisz neked volt teljes mértékben igazad, erre hamar rájöttem, csak nem tudtam, hogy kérjek bocsánatot, mivel nincs meg a számod.- próbáltam legalább vele megmenteni a barátságunkat.
- Nincs semmi baj!- ölelt magához, közben a hátamat simogatta.
- Annyira sajnálom.- öleltem át a derekát, fejemet pedig a mellkasába bújtattam, éreztem, ahogy a szíve hevesen ver.
- Nincs semmi baj, nem csak a te hibád, mert ingerülten jöttem alapból hozzád, felejtsük el.- adott sisak puszit a hajamba.
- Köszönöm, hogy itt vagy!- sírtam egyre jobban, mire ő csak szorosabban ölelt.
- Hallottam mi történt, szörnyen sajnálom.- törölte le a könnyeimet.- De miért sírsz?
- Mert még érzek valamit iránta.- újból csak sírtam.- Drew?- néztem fel rá.
- Igen?- tette félre hajamat az arcomból.
- Megcsókolhatlak?- kérdeztem remegő hangon.
- Miért?- kérdezte meglepődve.
- Mert- szipogtam egy nagyot, majd újra belekezdtem- Mert annyira hasonlítasz rá, csak a te viselkedésed sokkal jobb, figyelsz rám, szentelsz időt rám, amikor hisztizek, de olyan jól csókolsz, mint ő.- néztem volna a szemébe, de a sisakvédő miatt nem tudtam.
- Nem szeretném kihasználni, hogy most ilyen sérült vagy.- törölte le újra a könnyeim.
- Én akarom, kérlek.
- Nem lehet Emeia- fordult meg.
- Miért? Miért nem lehet?- kérdeztem hangosan- Komolyan, egyet kérek, ami nem nagy dolog, de te nemet mondsz, komolyan? Mi van, annyira csúnya vagyok, tudod mit, nem is érdekel!- kezdtem újra sírni, majd elindultam, de a hangja megzavart.
- Jól van!- sóhajtott egy nagyot.
- Mi van jól? Semmi, egy olyan ember tért vissza az életembe, akit miatt szenvedtem fizikailag és  lelkileg.- kezdtem újra a hisztimet, de most nem érdekelt, hisz ő se ért meg engem.
- Emelia- suttogta halkan a nevem.- Nem tehetem ezt veled, most egy nagy érzelmi fájdalom ért téged, megbánnád.- lépet közelebb hozzám.
- Drew, nem tudod, hogy mit éltem át Justinnal, szerelmes voltam belé, sőt még mindig kötnek hozzá érzelmes szállak, amit egyedül képtelen vagyok elvágni, kell aki segít nekem.- töröltem le a könnyeim.- De nem te leszel az, hisz olyan mintha őt látnám itt, csak sokkal kedvesebb példányba.- mondatom végén felnevettem.- Szeretnélek megcsókolni, hogy Justin érezhessem.- mondtam őszintén
- Akkor te Biebert látod bennem?- fogta meg a kezem.
- Nem, én egy megértő barátot leltem meg benned.- öleltem át.- Kérlek.- néztem fel a magas fiúra.
- Rendben, de csak egy feltétellel.- sóhajtott fel.
- Igen?- kérdeztem boldogabban.
- Ha lehunyod a szemed, akkor nyitod ki, amikor én mondom, rendben?
- Ígérem.
- Akkor most csukd le a szemed.- mondta halkan. Utasításának eleget tettem, szemeim lassan hunytam le, s várták, hogy az édes, meleg ajkai az enyémre nyomja.

Másodpercek alatt forgott le a fejemben, hogy én most miért is akarom, hogy megcsókoljon. Justin miatt, mert annyira nagy fájdalmat okozott nekem, hogy ezzel ártok neki bosszút, esetleg, mert iszonyúan hasonlít arra a fiúra, akit szívemből szeretek, nem tudom, de talán nem is akarom. Arra leszek figyelmes, hogy arcomat a karjába veszi, majd ajkait az enyémre teszi, s lassan kezdi el mozgatni. Óvatosan alsó ajkamba harap, hogy ezzel kérjen bejutást, amit hamarosan meg is adtam neki, nyelvei az enyémet keresték, amit megtalált. Érzelmes táncba kezdek, közben kezemet a hajába túrva, csókunkba mosolyodtam, hogy nincs rajta sisak. Lassú volt csókunk, mintha az idő megállt volna ebben a perceb, élveztem, ahogy lábam beleremeg, teljes mértékben átadtam magam neki, de sajnos levegő miatt elváltunk. Legszívesebben kinyitottam volna a szemem, hogy most megtudjam ki az illető, akivel jól érzem magam, bízok benne, de ígéretet tettem neki, s vártam, hogy megszólaljuk.

- Jól van, most már kinyithatod- hallottam férfias hangját. Szemeim egyből meglátták a világot, ahogy felnyitottam, majd mosolyogva figyeltem a fekete sisakban lévő srácot.
- Új?- mutattam a fején lévő bukósisakra.
- Igen, sokkal jobb, nem?- kérdezte kuncogva.
- Igazából, tényleg sokkal jobb, hisz ez annyira tükrös, hogy a sminkemet is megtudnám csinálni.- próbáltam mosolyogni, ami egy féloldalas mosoly lett.
- Figyelj, hamarosan minden rendbe jön az életedbe.- ült a fekete motorjára.
- Csak azt ne mond, hogy minden rendben lesz, hisz jelenleg most borulnak fel a dolgok.- emeltem fel hangomat.- Az a srác tért vissza, aki tönkre tett lelkileg. Komolyan, te mellette állsz,- akadtam ki.
- Dehogy is!- emelte fel a hangját.- Csak igazán adhatnál neki egy esélyt.- mondta dühösen
- Még egy esély?- akadt ki a hangom.- Te normális vagy? Tudod, hogy mit tett velem, mert kurvára nem!- beletúrtam hajamba idegességem miatt.- Nem akarok veled megint veszekedni, pedig most nekem lenne igazam, kérlek menj el.- mondtam nyugodtabban.
- Kicsit nézz magadba, hogy pár ember segíteni akar neked, de te ellököd magadtól őket, s arra leszel figyelmes, hogy egyedül maradsz.- mondta komolyan, majd felszállt a fekete színű motorjára, mielőtt elment, intett egyet. Néztem távolodó alakját, amiből már csak fekete pont lent, s végül eltűnt a kanyarnál. Lehet, hogy végleg elment, mert elege lett belőlem, de olyan rendes volt, hogy kérésemet teljesítette, de az is lehet, hogy ő többet érez, mint barátság, jelenleg semmit nem tudok. Könnyeim megint útnak eredtek szememből az arcomra. Ott álltam az útest közepén, kerestem magamban a hibát, hogy mit követtem e, amiért barátaim leszarnak.

Mindenért én vagyok a hibás, elértem, hogy az emberek ne foglalkozzanak velem, lassan mindenkit eltaszítottam magamtól. Nagyot sóhajtottam, majd sétálni kezdtem az ajtóhoz, útközben észrevettem, hogy a kocsi a feljárón parkol, magamban elmosolyodtam, hogy kedves barátnőm elhozta nekem. Kulcsomat zörgetve nyitottam ki az ajtót, majd beléptem a meleget adó házba. Cipőmet ledobtam lábamról, kabátomat a fogasra akasztottam, s a szobámba vettem az irányt. Táskámat ledobtam a földre, majd ledőltem az ágyamra, bekapcsoltam a tv-t, hogy a gondolataim közt valami hátsó zaj is menjen. Felléptem a közösségi oldalakra, ott is nézelődtem egy kicsit, de meguntam, így a gondolataim maradtak végül számomra. Próbáltam magamat mindennel lefoglalni, de egyszerűen számomra egy igazi kihívás volt, mert Justin mindig a fejemben volt, s teljesen felidegesített, én így mindig eltörtem valamit, ami a kezembe került. Van az a mondás, hogy mindenki azt kapja, amit ő add másoknak, lehet én ilyeneket adtam másoknak csak eddig nem vettem volna észre, lehet, de ez akkor is nagy büntetés. Majd megint egy sms hangra lettem figyelmes, egyből kezembe kaptam a készüléket.

Ismeretlen feladó 
 Jó volt látni, sajnálom, hogy így váltunk el.

Nem tudom, hogy ki lehet az, Justin vagy Derek, hisz tőlük váltam el csúnyán. Egyre izgalmasabb ez az egész, de az agyam jobban csavarodik össze. Nem hiszem el, hogy minden egyszerre esik a lelkemre, de megoldom, mint mindent. Lassan álltam fel az ágyamról, majd az ablakomhoz sétáltam, s csak bámultam a nyálkás tájat. Szememből lehullt egy könnycsepp, amit sebesen töröltem le. Inkább ágyamba másztam, s a tv-t bekapcsolva lestem, hogy ezzel is eltereljem gondolataimat.



- Jó reggelt tanár úr, elnézést a késésért, de lassú volt a busz.- mondtam kedvetlenül, persze kijelentésemen mindenki felnevetett, de nekem egy halvány mosolyra se futotta.
- Jól van, semmi gond.- tapsolt egy nagyot- Akkor most álljunk fel, kezdjük a táncot!- kiáltott fel, mire mindenki nyögve ment a terem közepére.- Akkor kezdjük, egy-ké-há- és már a keringő közepén voltunk.
- Jól vagy?- kérdezte drága barátnőm.
- Csodásan!- mosolyodtam el, majd inkább a tanárra figyeltem.
- Komolyan kérdeztem!- mondta enyhe dühvel.
- Majd jól leszek.- küldtem felé egy fájdalmas mosolyt.
- Akkor most párokban táncoljatok!- lépet a laptophoz, majd én kiválasztottam magas szőke osztálytársamat, s ahogy a zene elindult, lépkedni kezdtünk. Nagy erőt kellett magamon vennem, hogy a könnycsepp ne csorduljon ki, ami a szememet szúrta, hisz a zene teljesen lassú volt, amire hatására, én csak rá tudtam gondolni.

Folyóson sétálok, hogy eljussak a terembe, mert angolom lesz, legszívesebben elmennék innen, csakhogy ne keljen társaságban lennem. Egyből leültem a negyedik pad bal oldalára, majd kipakoltam a szükséges dolgokat, inkább a csajokhoz mentem, hogy hallgassam a sok felesleges dumát, de legalább addig se gondolok senkire.

- Mit gondolsz az új csajról?- kérdezte a barna hajában pompázó Heidi.
- Hát, még a nevét se tudom.- mondtam kuncogva.
- De nézd már meg. Semmi segge, de a lába közt egy nagy lyuk van, tuti, hogy szétbaszták már.- mondta undorodva, mire én csak felnevettem.
- Olyan csúnya, ki baszná meg?- kérdezte döbbentve a másik leányzó.
- A négerek.- rántotta meg a vállát Heidi.
- De szemét vagy.- mondtam nevetve, majd én is a csajt figyeltem, de eléggé csúnya, sőt egyszerűen nem is szimpatikus.
- Emeli!- kiabálja nevemet Tim.
- Mondjad!- mondtam én is neki hangosabban.
- Beszélni akarnak veled!- válaszolta vissza.
- Ki?- húztam fel a szemöldököm.
- Nem tudom!- rántotta meg a vállát, majd kiment.
- Mindjárt jövök.- álltam fel sóhajtva, majd kisétáltam a teremből, mire Justinnal találkozott tekintetünk, ahogy megláttam úgy fordultam meg, de ő úgy kapta el derekamat, s húzott közel magához.
- Kérlek, beszéljük meg!- nézett rám könyörgő tekintettel.
- Nekünk már nincs mit beszélni, Bieber!- mondtam idegesen, majd levettem kezét a derekamról, mire ő újra testrészemre helyezte.
- Igen is van, hisz magyarázatok nélkül váltunk el egymástól.- nézett mélyen a szemebe.
- Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra, mert ezen az egész dolgon nem tudnál szépíteni, nekem meg nem kell tisztáznom magamat előtted.- néztem utálattal rá.
- De én szeretnék veled beszélni, nem hiszem el, hogy olyan nagyot ártottam neked, hogy meg se hallgatsz!- mondta egy kicsit dühösen.
- Ügye most csak viccelsz?- nevettem fel idegesen.- Megerőszakoltál, majd miattad raboltak el, s kénytelen voltam azokat a szörnyes dolgokat eltűrni.- mondtam egyre dühösebben.
- De meg mentetelek.- vágta hozzám lazán.
- Alap, ha már miattad kellett szenvednem, de még mostanáig szenvedek belül.- lelöktem karját derekamról, majd idegesen mentem be a terembe.
- Még nem fejeztem be a mondanivalóm!- jött utánam idegesen.
- Nem érdekel Justin!- mondtam neki utálattal.- Számomra nem létezik, ami köztünk volt.- mondtam neki közömbösen.
- Akkor ez se jelentene neked semmit?- lépet közelebb hozzám, majd a felkaromon vezette fel kezét teljesen arcomra.
- Kérlek, ne csináld.- mondtam neki suttogva, szemeimet behunytam, s élveztem, ahogy arcomat cirógatja, majd ajkai az enyémeken vannak, lassan kezdi mozgatni, de mielőtt több lett volna, eltoltam magamtól.- Elcseszted az esélyed, felejts el.- nagyot nyeltem, hogy könnyeimet ne engedjem ki, majd Justin sóhajtva kisétált a teremből. Mindenki engem nézett, én csak leültem a padba, majd füzetemet a kezembe véve kezdtem tanulást ábrázolni, ami ment is, mert senki nem jött oda, szerencsére. Nem tudom, hogy miért jelent meg Justin, mert most érzelmeim újra elő jöttek, ezen csak Drew tudna segíteni, de őt nem használhatom ki.

- Emelia!- ült mellém barátnőm, Balke.
- Igen?- pillantottam fel füzetemből.
- Mindenki rólad és Justinról beszél az egész folyosón, mi történt?- kérdezte izgatottan.
- Csak ajkain egymáson voltak, ennyi.- rántottam meg a vállam, majd a csíkos füzetemet tanulmányoztam továbbra is.
- Részvétem, figyelj.- tette kezét az enyémre, hogy rá figyeljek, mire én szemeibe néztem.- Vannak csajok, akik belezsongtak a Bieber gyerekbe, de ő nem akar tőlük semmit, de az a legvicesebb, hogy most téged szekálni fognak.
- Mi?- nyíltak ki jobban szemeim.- Ügye csak viccelsz? Nem hiszem el, pont ezt akartam elkerülni.- tettem fejemet a padra.
- Szerintem ne menjél a folyosóra egyedül- kacsintott rám- De most megyek beszélgetni a srácokkal, nem baj?- nézet rám mosolyogva.
- Menj nyugodtan, köszönöm, hogy szóltál!- álltam fel, majd én is elindultam egy gyerekhez, hogy kísérjen el a mosdóba.- Alison- fogtam meg a szőkeség vállát, mire ő rám pillantott kék szemeivel.
- Miben segíthetek Drága?- kérdezte örömmel, de jó neki, mert mindig boldog
- Elkísérsz a mosdóba?- ajkaim felfelé görbültek, mire ő felállt, majd indultunk is. Megnyitottam a csapot, amiből a hideg víz rögtön folyni kezdett, kezemet alá helyeztem, s engedtem, hogy lehűtse izzadó tenyeremet.
- Van nálad egy zsebi?- kérdeztem hamis mosollyal az arcomon, ami csak másodpercig volt rajta.
- Persze!- nyújtotta, amibe én a kezeimet töröltem.- Amúgy, jól vagy?- kérdezte halkabban.
- Most egy kicsit lement a hangulatom, de holnapra tökéletesen leszek.- mondtam kuncogva, mire ő felnevetett, majd az ajtó hirtelen  kitárult, s két ismeretlen lány lépet be rajta, akik felém közeledtek.
- Emelia Wonderful!- jelentette ki a nevemet, kényes hangján.
- Örvendek, de te ki vagy?- kérdeztem flegmán, mire ő hátradobta fekete póthaját.
- Jordana   Bilson vagyok, de elégé ciki, hogy nem ismersz, mert ebben az iskolában mindenki tudja, hogy ki vagyok, valaki a szeretetemből kapott, de annál többen a bosszúmból.- lökött neki a falnak, amit én össze szorított fogakkal tűrtem.
- Figyelj, nem tudom, hogy mi a bajod, de engem hagyjál békén, nem tehetek róla, hogy olyan semmilyen az életed, hogy másokat zaklatsz az idegesítő hangoddal.- löktem én is meg, majd indultam volna kifelé, de a másik barátnője, akinek a haja szőke volt, megfogta a karom, s műkörmét belemélyesztve lökött vissza a csempének, ami eléggé fájdalmas volt.
- Dana! hagyjátok már békén!- lett hangosabb barátnőm, aki eddig a háttérben volt.
- Kussol te szerencsétlen, esetleg szeretnéd, hogy a múltkori megismétlődjön?- kérdezte egy gúnyos mosollyal, mire osztálytársam arca fal fehér lett, s végül gyorsan kirohant a mosdóból,
- Tia!- nézett szúrósan a szemeibe.- Kiabálj azokra, akik beteszik a lábukat, mert nekem most itt egy fontos dolgom van.
- Mit akarsz tőlem?- kérdeztem határozottan, de belül remegtem, mint egy kocsonya.
- Azt akarom, hogy kopj le Justinról, mert őt én akarom megszerezni, ami sikerülni is fog, de te ne avatkozz bele, különben megbánod.- kacsintott rám, majd továbbra is a falnak nyomott. Eluralkodott rajtam a féltékenység, hisz Justin az én szerelmem, s nem ezé a csajé.
- Ügye most csak viccelsz?- kérdeztem nevetve.- Tudod, 10 perce, hogy Justin megcsókolt.- tettem kezemet szám elé, mintha titok lett volna.- Szóval, inkább te kopj le, mert ilyen fekete parókásnak, mint te- néztem végig rajta undorral- nem jössz be neki.- rántottam meg lazán a vállam
- Kussolj te ribanc!- löktek mind a ketten a falnak, majd szorosan neki nyomva tartottak ott.- Esküszöm, hogy megkeserítem az iskolai évedet, ha nem kopsz le róla!- eresztette hosszú körmét a karomba, amire felszisszentem, mert eléggé fájt.
- Fogad el, hogy kudarcba fulladtál, mert Justin sose lesz a tied, ő az enyém.- nevettem az arcába, mire ő egy hatalmas pofont adott az arcomra. Nekem se kellett több, belemarkoltam a hajába, s úgy löktem a wc ajtónak, mire barátnője hozzá ment, hogy segítsen rajta.
- Nyomorult ribanc!- indult felém Jordana, majd a földre tepert, s a hajamat kezdte húzni, meg se gondoltam, hogy ilyen erős a csaj.
- Mit csinálsz Dana?- hallottam Justin mély férfias hangját, aki másodperceken belül levette rólam a csajt.- Te normális vagy?- kérdezte idegesen, de a lány nem válaszolt, hanem kiment a csatlósával együtt.
- Mit keresel itt?- kérdeztem ingerülten a fiútól.
- Örülhetnél, hogy megvédtelek, mert rajtam kívül nem hiszem, hogy másra hallgatott volna a csaj, de te normális vagy?- tette magasabbra a hangját.- Nézd már meg, hogy mennyivel magasabb nálad, ha nagyobb bajod esik?- fürkészte szememet.
- Akkor az a te hibád lett volna, mert miattad támadt meg.
- Mi az én hibám?- kérdezte eléggé idegesen.
- Miért nem tudsz békén hagyni? Miért nem mész el, s hagyj egy kibaszott életre békén?- néztem barna tekintetébe, ami megszokott babonázni.
- Hamarabb jöttem ide, mint te.- válaszolta nyugodtabb hangnembe.- Előre szólok, hogy csak velem leszel biztonságba, mert ez a csaj kicsinál téged.
- Akkor kísérj el az osztályfőnököm irodájához.- hagytam kívül a többi mondatát.
- Oké.- adott egy egyszerű választ, majd elindultunk. Illedelmesen bekopogtam, majd kilincset lenyomva léptem be.
- Jó napot tanárnő.- köszöntem a bent lévő idősebb nőnek.
- Igen?- jött közelebb hozzám, majd kezét a vállamra tette.
- Csak nagyon rosszul érzem magam, az előbb hánytam, esetleg nem mehetnék haza?- kérdeztem halkan, mind ha mindenem fájna.
- Jól van, menjél nyugodtan. utolsó két órát leigazolom neked.- küldött felém egy mosolyt.
- Rendben, köszönöm. Viszlát tanárnő.- léptem ki, végül a tanterem felé vettem az irányt.
-  Akkor most mész haza,- termett mellettem Justin.
- Ja- adtam neki egy bunkó választ, ő csak felsóhajtott, s elment.

Cuccaimat a táskámba pakoltam, kabátomat magamra kaptam, elköszöntem barátnőimtől, majd kiléptem a frissed adó levegőre. Csak álltam a buszmegállóba, s gondolataimmal vártam a járművet. Semmi kedvem továbbra is Justin fejét bámulni, teljesen felbassza az agyamat, amit leművel. A hideg levegő körülölelte rideg testemet, s az még tett rá, hogy lassú mozgással kezdett cseperegni az eső. Magamban még elmondtam pár átkot, hisz a busz 10 per múlva fog jönni, addigra simán elindulhat az eső . Leültem a rozoga fára, majd próbáltam nem ideges lenni a felesleges dolgok miatt, így inkább a boldogabb részekre emlékeztem vissza. Hangos motor bugásra lettem figyelmes, szemeim már a szokásos fekete motor és a személyt látták, mosolyogva néztem rá, legalább ő nem hagyott egyedül.

- Hát te?- kérdeztem rekedtes hanggal.
- Én is kérdezhetném.- - mondta nevetve, de nekem nem volt mulatságos.
- Nem éreztem jól magam.- hadartam el gyorsan.
- Haza vigyelek?
- Múltkor azt mondtad, hogy többet nem ülhetek fel a motorodra.- mondtam neki flegmán.
- De az akkor volt, most engedélyt adok a hölgynek, hogy felszálljon a szépségemre.- válaszolt mulatságosan, miközben én megforgattam a szemem, s felültem mögé.

- Kösz, hogy elhoztál- folytattam vele bunkós viselkedésemet, pedig semmi okom rá, de most ő van a közelemben.
- Miért vagy ilyen bunkó? Mi történt?- kérdezte lágy hangon.
- Semmi, csak felcseszték az agyam.- mondtam kedvesebb hangon.
- Akkor te cseszd le a fejüket.- kuncogott fel.
- Úgy lesz.- válaszoltam én is már nevetve.- Nincs kedved bejönni? Apum ma este jön haza.
- Benne vagyok, de a cuccom akkor se veszem le.- lett komoly.
- Ahogy gondolod.- rántottam meg a vállam, majd elindultunk az ajtó felé, amit ki is nyitottam, s már bent is találtuk magunkat.- Kérsz valamit?- kérdeztem a szokásos kérdést.
- Nem, köszönöm.
- Akkor menjünk a szobámba.- mutattam a lépcső felé.- Tudod, eléggé idegesítő, hogy egy motoros szerkós gyerek mászkál a házamban.- léptünk be a hálómba.
- Megesik az ilyen.- mondta nevetve, majd kényelmesen befeküdt az ágyamba, amit én csak egy szemforgatással jeleztem.
- Csodálom, hogy van hozzád türelmed.- néztem rá komolyan.
- Miért is?- ült fel.
- Okok nélkül szoktam veled bunkó lenni, mindig hisztit csapok neked, te pedig nem vágsz mindent a fejemhez, hanem segítesz.
- Ezért vannak a barátok.- mondta kuncogva
- Tudom!- ugrottam mellé.- te egy különleges ember vagy.- mosolyodtam el.
- Hm, és még helyes is.- kezdett csikizni.
- Ne, csak ezt ne!- mondtam sikítva, nem tartott sokáig a szenvedésem, mert a telefonja megzavart.
- Ajh, mindig jókor időzítenek.- vette ki fekete Iphon-jét, levette fekete kesztyűjét, majd felsőjét egy kicsit fentebb húzva beszélt a kütyübe. Kezét vizsgáltam, hisz egy nőt ábrázoló tetkó volt ott, ami valahonnan nagyon ismerős volt, túl feltűnően nézte, így Drew lehúzta a felsőt, majd kilépet a szobámból, hogy nyugodtan tudjon telefonálni.

Sziasztok!

Szeretném megköszönni a sok kedves szavakat, amik erőt adtak nekem, így a történetet jobban fogom tudni folytatni. remélem, hogy azért páran még velem tartotok. Köszönöm mindenkinek!